Bajnoki visszatérés

2024.11.29, 06:33 Judo
Pupp Réka kétszeres olimpiai ötödik helyezett klasszisunk néhány hónapos pihenőt követően Zalaegerszegen, a Felnőtt Országos Bajnokságon tért vissza. Réka ezúttal nem fogyasztott le az 52 kilogrammba, hiszen bőven lesz még alkalma hoznia versenysúlyát, így ezúttal az 57 kilogrammban próbált szerencsét.

A verseny legelső mérkőzése volt az övé a 15 főt számláló mezőnyben. Réka rutinos mozdulatokkal jutott túl a Budapesti Honvédos Rácz Leán, majd ugyanezt tette a legjobb négy közé jutásért az ugyancsak BHSE-s Horváth Laurával szemben.

Az elődöntőben igazán izgalmas meccset vívott a CVSE-s Végh Lucával, aki a junior nemzetközi mezőnyben már többször letette névjegyét. Réka belső combdobásból vazari előnyre tett szert és ezt a meccs végéig nagyon taktikus judóval megőrizve jutott az OB döntőjébe.

Réka a döntő mérkőzésen az ugyancsak 52 kilogrammból fellátogató, frissen a Honvédhoz igazolt Gyertás Rózával találta magát szembe. Nemcsak, hogy nagy barátnők a tatamin kívül, de egymás minden mozdulatát is ismerik a sportolók, lévén rengeteget készülnek együtt és melegítenek közösen egy-egy nemzetközi tornán. Taktikai meccsre lehetett számítani és az is lett belőle. Egészen az aranypontig harcoltak a küzdő felek, ekkor sikerült egy vazarit dobni az ellenfélen. Ezzel eldőlt a találkozó, Réka aranyérmesként zárta a magyar bajnokságot.

Hazai kiválóságunk már a nyolcadik alkalommal hódította el a bajnoki címet a felnőttek között, ezzel az országos rangsorban is igen előkelő helyen áll.

Ha minden jó megy, idén Réka még két alkalommal lép tatamira tét versenyen. Először a hazai, majd a török csapatbajnokságban küzd idegen légiósként.

Soha rosszabb visszatérést nem kívánhatunk sportolónknak, reméljük, a hátralevő megmérettetéseken is eredményesen fog harcolni.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%