XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupa

2007.07.21, 11:33 Judo
XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupaPaks2007. 07. 21-22., ASE Sportcsarnok VersenykiírásAz Atom-kupa első napján megszerzett négy magyar érmet további hét (!) követte: a legrangosabb hazai juniorverseny második napján a mieink két arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek el. Ragyogóan folytatódott a magyar dzsúdósok számára az idei paksi Atom-kupa: az A-kategóriás nemzetközi juniortorna második versenynapján a 60 kilogrammos Zámbori Bence (Honvéd-Kipszer) és egy súlycsoporttal feljebb Ungvári Attila (Ceglédi VSE) egyaránt itthon tartotta az aranyérmet, előbbi tavaly bronzérmes volt, míg utóbbi egy évvel ezelőtt még a 60 kilósok között szerepelt, akkor még nem sok sikerrel.Két másik döntősünk is volt ezen a napon: a 63 kilós Gáspár Eszter (Miskolci VSC) és a 70 kilogrammos Kákonyi Ninetta (UTE) egészen a fináléig menetelt, ezüstérem lett a jutalmuk. A dobogó legalsó fokára állhatott fel Gorjanácz Zsolt (66 kg, UTE), Joó Abigél (63, KSI SE) és Dávid Zsuzsa (70, Miskolci VSC), vagyis a magyar juniorok összesen 11 érmet szereztek a 22. Atom-kupa során.A fiatalokra a következő napokban nemzetközi edzőtáborozás vár Pakson, ahol a juniorokon kívül négy ország felnőtt válogatottja is készül a szeptemberi riói világbajnokságra.Junior Atom-kupa,A-kategóriás verseny, PaksFÉRFIAK60 KG (30 induló)1. ZÁMBORI BENCE (Honvéd-Kipszer)2. Janiszlav Gercsev (bolgár)3. Matus Urbancik (szlovák)3. Cristian Rupa (román)5. Ido-hai Elkayam (izraeli)5. Steffen From (dán)7. Andreas Krasszasz (ciprusi)7. Matjaz Trbovc (szlovén)9. MAYER TIBOR (Kecskeméti JC)SKAPINYECZ BALÁZS (Debreceni SC-SI) és TUSKÁN ZSOLT (UTE) helyezetlen66 KG (48 induló)1. UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE)2. Yunus Sastin (török)3. Filip Krizan (szerb)3. GORJANÁCZ ZSOLT (UTE)5. Gur Zamir (izraeli)5. Vadim Volosin (ukrán)7. STADLER ANDRÁS (Honvéd-Kipszer)7. Niklas von Freeden (német)BUJDOSÓ GÁBOR (Kecskeméti JC), VASS TAMÁS (Pécsi VSK),BARCSIK LÁSZLÓ (Kecskemét), KISS NORBERT (Paksi Atomerőmű SE),SZŐKE BENCE (UTE), DEÁK FERENC (Kecskeméti JC)és CSOKNYAI ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen73 KG (50 induló)1. Ivan Jefanov (ukrán)2. Gesualdo Scollo (olasz)3. Tadej Ceh (szlovén)3. Serhat Kambur (török)5. Felix Schirnhofer (osztrák)5. Raphael de Moliner (svájci)7. HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti)7. SKAPINYECZ DÁVID (Debreceni SC-SI)9. BÉKY SÁNDOR (UTE)TÓTH ERIK (Miskolci VSC), KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE),KARIKA ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE), BODOR ZOLTÁN (Kecskeméti JC),JUHÁSZ SÁNDOR (Tatabánya-Herman DSE), RUISZ GYÖRGY (TFSE),TÓTH ATTILA (KSI SE), DORKÓ OLIVÉR (Honvéd-Kipszer) HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) és MIHÁLOVICS ZOLTÁN helyezetlenNŐK63 KG (22 induló)1. Alice Schlesinger (izraeli)2. GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC)3. Tine Mollerskov (dán)3. JOÓ ABIGÉL (KSI SE)5. Tina Razinger (szlovén)5. Edwige Gwend (olasz)7. Marlies Priesner (osztrák)7. Anne Katrin Lisewski (német)HABRAM BARBARA (Honvéd-Kipszer) helyezetlen70 KG (10 induló)1. Jennifer Pitzanti (olasz)2. KÁKONYI NINETTA (UTE)3. Katharina Hilger (német)3. DÁVID ZSUZSANNA (Miskolci VSC)5. Maria Cosic (horvát)5. Lujza Hajnutgyinova (ukrán)7. Desire Hufnagl (osztrák)7. Andrea Kufner (osztrák)78 KG (7 induló)1. Viktorija Gyenyiszenko (ukrán)2. Maria Orjaskova (bolgár)3. Lea Murko (szlovén)3. Franziska Butterwegge (német)5. Nadin Pichler (osztrák)5. Zegka Maranic (horvát)7. Denise Zaccania (olasz)+78 KG (7 induló)1. Alina Lotorosan (román)2. Gergana Petrova (bolgár)3. Antohela Miskovic (horvát)3. Lucia Tangorne (olasz)5. Julia Pfeifer (osztrák)5. Seda Kazdal (török)7. Szajonela Vloszak (szerb)Forrás: Judoinfo.huWeblink:- Atomerős dzsúdótábor Pakson - (Sportfórum.hu)- Dzsúdó sztárok a paksi edzőtáborban - (XLsport.hu)- Világsztárok a paksi táborban - (Judoinfo.hu) 

XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupa
Paks
2007. 07. 21-22., ASE Sportcsarnok 

Versenykiírás

Az Atom-kupa első napján megszerzett négy magyar érmet további hét (!) követte: a legrangosabb hazai juniorverseny második napján a mieink két arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek el. 
Ragyogóan folytatódott a magyar dzsúdósok számára az idei paksi Atom-kupa: az A-kategóriás nemzetközi juniortorna második versenynapján a 60 kilogrammos Zámbori Bence (Honvéd-Kipszer) és egy súlycsoporttal feljebb Ungvári Attila (Ceglédi VSE) egyaránt itthon tartotta az aranyérmet, előbbi tavaly bronzérmes volt, míg utóbbi egy évvel ezelőtt még a 60 kilósok között szerepelt, akkor még nem sok sikerrel.
Két másik döntősünk is volt ezen a napon: a 63 kilós Gáspár Eszter (Miskolci VSC) és a 70 kilogrammos Kákonyi Ninetta (UTE) egészen a fináléig menetelt, ezüstérem lett a jutalmuk. A dobogó legalsó fokára állhatott fel Gorjanácz Zsolt (66 kg, UTE), Joó Abigél (63, KSI SE) és Dávid Zsuzsa (70, Miskolci VSC), vagyis a magyar juniorok összesen 11 érmet szereztek a 22. Atom-kupa során.
A fiatalokra a következő napokban nemzetközi edzőtáborozás vár Pakson, ahol a juniorokon kívül négy ország felnőtt válogatottja is készül a szeptemberi riói világbajnokságra.

Junior Atom-kupa,
A-kategóriás verseny, Paks

FÉRFIAK

60 KG (30 induló)
1. ZÁMBORI BENCE (Honvéd-Kipszer)
2. Janiszlav Gercsev (bolgár)
3. Matus Urbancik (szlovák)
3. Cristian Rupa (román)
5. Ido-hai Elkayam (izraeli)
5. Steffen From (dán)
7. Andreas Krasszasz (ciprusi)
7. Matjaz Trbovc (szlovén)
9. MAYER TIBOR (Kecskeméti JC)
SKAPINYECZ BALÁZS (Debreceni SC-SI) 
és TUSKÁN ZSOLT (UTE) helyezetlen

66 KG (48 induló)
1. UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE)
2. Yunus Sastin (török)
3. Filip Krizan (szerb)
3. GORJANÁCZ ZSOLT (UTE)
5. Gur Zamir (izraeli)
5. Vadim Volosin (ukrán)
7. STADLER ANDRÁS (Honvéd-Kipszer)
7. Niklas von Freeden (német)
BUJDOSÓ GÁBOR (Kecskeméti JC), VASS TAMÁS (Pécsi VSK),
BARCSIK LÁSZLÓ (Kecskemét), KISS NORBERT (Paksi Atomerőmű SE),
SZŐKE BENCE (UTE), DEÁK FERENC (Kecskeméti JC)
és CSOKNYAI ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen

73 KG (50 induló)
1. Ivan Jefanov (ukrán)
2. Gesualdo Scollo (olasz)
3. Tadej Ceh (szlovén)
3. Serhat Kambur (török)
5. Felix Schirnhofer (osztrák)
5. Raphael de Moliner (svájci)
7. HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti)
7. SKAPINYECZ DÁVID (Debreceni SC-SI)
9. BÉKY SÁNDOR (UTE)
TÓTH ERIK (Miskolci VSC), KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE),
KARIKA ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE), BODOR ZOLTÁN (Kecskeméti JC),
JUHÁSZ SÁNDOR (Tatabánya-Herman DSE), RUISZ GYÖRGY (TFSE),
TÓTH ATTILA (KSI SE), DORKÓ OLIVÉR (Honvéd-Kipszer) 
HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) és MIHÁLOVICS ZOLTÁN helyezetlen

NŐK

63 KG (22 induló)
1. Alice Schlesinger (izraeli)
2. GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC)
3. Tine Mollerskov (dán)
3. JOÓ ABIGÉL (KSI SE)
5. Tina Razinger (szlovén)
5. Edwige Gwend (olasz)
7. Marlies Priesner (osztrák)
7. Anne Katrin Lisewski (német)
HABRAM BARBARA (Honvéd-Kipszer) helyezetlen

70 KG (10 induló)
1. Jennifer Pitzanti (olasz)
2. KÁKONYI NINETTA (UTE)
3. Katharina Hilger (német)
3. DÁVID ZSUZSANNA (Miskolci VSC)
5. Maria Cosic (horvát)
5. Lujza Hajnutgyinova (ukrán)
7. Desire Hufnagl (osztrák)
7. Andrea Kufner (osztrák)

78 KG (7 induló)
1. Viktorija Gyenyiszenko (ukrán)
2. Maria Orjaskova (bolgár)
3. Lea Murko (szlovén)
3. Franziska Butterwegge (német)
5. Nadin Pichler (osztrák)
5. Zegka Maranic (horvát)
7. Denise Zaccania (olasz)

+78 KG (7 induló)
1. Alina Lotorosan (román)
2. Gergana Petrova (bolgár)
3. Antohela Miskovic (horvát)
3. Lucia Tangorne (olasz)
5. Julia Pfeifer (osztrák)
5. Seda Kazdal (török)
7. Szajonela Vloszak (szerb)

Forrás: Judoinfo.hu

Weblink:
- Atomerős dzsúdótábor Pakson - (Sportfórum.hu)
- Dzsúdó sztárok a paksi edzőtáborban - (XLsport.hu)
- Világsztárok a paksi táborban - (Judoinfo.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%