Rövid körös Grand Slam

2020.02.10, 09:04 Judo
Egy-egy mérkőzés jutott két felnőtt válogatottunknak a Párizsi Grand Slam tornán.

A 115 ország 680 versenyzőjét felvonultató eseményre olimpiai kvalifikációs pontok reményében utaztak versenyzőink, de ezúttal mindketten az első fordulóban véreztek el.

Pupp Réka, a World Tour sorozat során már nem először kezdett a verseny egyik éremesélyesével az első fordulóban és ez most sem volt másképp.

Szerettünk volna visszavágni a VB-n elszenvedett vereségért a világranglista igen előkelő helyén álló japán Shishimének. A tavalyi világbajnokságon nagyon szoros csatában maradt alul a paksi judós. Most rövidebbre sikerült a találkozó. Shishime két és fél perc elteltével leszorításba forgatta Rékát, amit 20 másodpercig meg is tartott, így nem léphetett tovább 52 kilogrammos reménységünk.

Cirjenics Miklósnak lett volna alkalma tovább növelni győzelmeit a holland junior vb ezüstérmes Catharina ellen, hiszen 1-1-re állt kettejük küzdelmeinek mérlege. Ezúttal azonban a holland tudott diadalmaskodni. Az elmúlt időszak versenyeihez nagyon hasonlóan alakult a mérkőzés forgatókönyve. Erős, magabiztos kezdés után egy pillanatnyi hiba elég volt ahhoz, hogy Catharina egy nagy ívű kiemelést hajtson végre. Mivel Miki nem tudta kisbelső horogra beakasztani a lábát és ráragadni ellenfelére, így ipponra esett.

Ezúttal nem jött össze judósainknak a pontszerzés, de reméljük a versenyt követő edzőtáborban sikerül helyrerakni a technikákat és kijavítani a hibákat!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%