Pálkovács Zoltán Emléktorna

2011.09.02, 20:32 Judo


 

Augusztus 19-20-án a szlovákiai Banska Bistrycán vettek részt az Atomerőmű SE judosai a tavaly elhunyt felvidéki judos Pálkovács Zoltán emlékére rendezett nemzetközi judo versenyen. Pálkovács Zoltán személyes jó barátja és példaképe Kovács Antal is a paksi delegációval tartott és a verseny díszvendégeként szurkolt a paksi judosoknak. Az ASE csapata csak junior korú versenyzőkből állt. Fiataljaink derekasan helyt álltak az erős mezőnyben de az éremszerzés csak két juniorunknak sikerült. Őri Felícián a 66 kg-ban, míg Horváth Adrián a 90 kg-osok között szerzett bronzérmet. Mindketten három győzelmet arattak egy vereségük mellé és ellenfeleik között voltak a szlovák és a cseh élvonal felnőtt judosai is. A többi versenyzőnknek erősnek bizonyult a nyolc országból összejött felnőtt mezőny, így Gard Richárd (55kg), Haaz Levente(66kg) Ádám Attila, Kovács Botond és Kárpáti Gábor (mindhárom 73kg) habár jól küzdöttek, de végül helyezetlenül zárták a versenyt.

Edző: Hangyási László

{morfeo 78}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%