Bor Barna ezüstérmet szerzett

2004.10.21, 00:00 Judo
Bor Barna ezüstérmet szerzett a korosztályos világbajnokságon!2004.10.21.Junior Judo-világbajnokság, Papp László Aréna, Budapest.Hangyási László tanítványa, a junior Európa-bajnok Bor Barna ismét döntőt vívhatott a +100 kg-ban.1. A küzdelem előtti várakozás pillanatai. balról:Hangyási László, Dobai László, Bor Barna.A szokásostól eltérően, egy határozat értelmében, két nap alatt rendezték meg a hétvégén egy-egy súlycsoport küzdelmeit a junior világbajnokságon. Első nap csupán a selejtezőket bonyolították le, majd másnap folytatódhattak a küzdelmek. Ez egyrészről ugye azt jelenti, hogy a versenyzőknek két napon keresztül kell csúcsformában remekelni, ami nem kis teljesítmény, főleg, ha hozzávesszük, hogy szeptemberi Európabajnokság óta gyakorlatilag nem is volt idejük lazítani. Másrészről pedig azt is jelenti, hogy bizony azok a versenyzők, akik sokat fogyasztanak, hogy beleférjenek a súlycsoportjukba, másnapra bizony jónéhány kg súlyfelesleggel bírhatnak, ami nagy előnyt jelenthet sporttársaikkal szemben.. 2. Barnának klubtársa és edzőpartnere, az olimpiai- és világbajnok Kovács Antal (balról) adott bemelegítőpartnert, aki a küzdelmeket is végigszurkolta.A Paksi Atomerőmű újdonsült junior Európabajnokát az utóbbi veszély nem fenyegette, hiszen az Ő súlycsoportjában (+100kg) nem sokan fogyasztanak.. Inkább lehetett a folyamatos hajtás fárasztó és idegfeszítő, ami a junior EB óta tartott. Barna remek formában versenyzett, mint mondja, nagy erőt adott neki a hazai közönség. Viszont a túlságos győzni akarás, az elhúzódó ünnepélyes megnyitó (amelyen a zászlót kellett tartsa) és a tudat, hogy ugyanazzal a grúz versenyzővel kell döntőzzön, akit a szeptemberi EB-n legyőzött az aranyért folyó küzdelemben, már egy kicsit sok volt neki a második napi hajrában.Mindent összevetve azonban, az „Óriáscsecsemőnk” remekül küzdött, szépen teljesített és ezüstérmes lett. 3. Barna küzdelem közben.Szép volt Barna! Gratulálunk!Rajcsányi Gergő (Paksi Atomerőmű SE, 90kg) sérülés miatt nem tudott indulni.Szakosztályunk eddigi érmes helyezettjei junior világbajnokságokon:1992 Buenos Aires - Kovács Antal (Paksi Atomerőmű SE) II.1996 Porto - Till Barbara (Paksi Atomerőmű SE, 52kg) III.2004 Budapest - Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE, +100kg) II.4. fotó: Kovács Antal 5. fotó: Till Barbara 6. fotó: Bor BarnaTovábbi magyar eredmények az idei junior VB-n :Mészáros Anett junior-világbajnokBurján László II.Csernoviczki Éva, Tóth Lilla, Gubek Zsófia VII.Gratulálunk Nekik is!További fényképek a versenyről:7. Szőnyegre lép.. Bor Barna. Az edzői széken: Hangyási László8. A küzdelem első mozzanatai. Bor (HUN) vs Bonvoisin (FRA).9. Fogás-keresés közben. Bor(HUN) vs Bonvoisin(FRA). 10. Bor(HUN) vs Bonvoisin(FRA).11. Laci-bá és Barna két küzdelem között egyeztetnek.12. A másik ágon a későbbi győztes, a grúz Gujejiani az orosz Volkovval csatázott.13. Gujejiani (GEO) vs Volkov (RUS).A Nemzeti Sport Online oldalán olvashatnak még a Paksi Atomerőmű SE judosairól és a junior VB többi magyar résztvevőjéről:Junior-világbajnokság Budapesten. Három újdonsült Európa-bajnokunk is harcba száll az érmekért.Dzsúdóünnep az ArénábanNS, 2004-10-13 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Kovács Antal lesz Bor Barna bemelegítőpartnereNS, 2004-10-14 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Junior-világbajnokság, Papp László Sportaréna. A selejtezők során eldőlt: négy magyar dzsúdós is éremért küzdhet szombatonKóstoló a Bor-barátoknakNS, 2004-10-15 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Mészáros Anett és Burján László egyaránt bejutott a vasárnapi elődöntőbeÍme, a dzsúdó szépségei!NS, 2004-10-16 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... A grúz Rasa Gujedzsani visszavágott az Európa-bajnoki döntőben elszenvedett vereségértBor Barna ezüstérmet szerzettNS, 2004-10-17 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Burján Lászlónak öt másodperc hiányzott az első helyhezMészáros Anett aranyérmes!NS, 2004-10-18 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Magyarország az éremtáblázat harmadik helyén végzettÉrik a pekingi generációNS, 2004-10-19 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... A pekingi olimpiáig be akar törni a felnőttélmezőnybe isTappancs dzsúdózik, a fiúk megnyugodtakNS, 2004-10-20 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Egyikük nem így akart érmet szerezni, a másik viszont élt az utolsó lehetőséggelBor és Burján, a két ezüstfiúNS, 2004-10-21 - Nemzeti Sport Online oldalán ......

Bor Barna ezüstérmet szerzett a korosztályos világbajnokságon!
2004.10.21
.

Junior Judo-világbajnokság, Papp László Aréna, Budapest.
Hangyási László tanítványa, a junior Európa-bajnok Bor Barna ismét döntőt vívhatott a +100 kg-ban.



1. A küzdelem előtti várakozás pillanatai.
balról:Hangyási László, Dobai László, Bor Barna.
A szokásostól eltérően, egy határozat értelmében, két nap alatt rendezték meg a hétvégén egy-egy súlycsoport küzdelmeit a junior világbajnokságon. Első nap csupán a selejtezőket bonyolították le, majd másnap folytatódhattak a küzdelmek. Ez egyrészről ugye azt jelenti, hogy a versenyzőknek két napon keresztül kell csúcsformában remekelni, ami nem kis teljesítmény, főleg, ha hozzávesszük, hogy szeptemberi Európabajnokság óta gyakorlatilag nem is volt idejük lazítani. Másrészről pedig azt is jelenti, hogy bizony azok a versenyzők, akik sokat fogyasztanak, hogy beleférjenek a súlycsoportjukba, másnapra bizony jónéhány kg súlyfelesleggel bírhatnak, ami nagy előnyt jelenthet sporttársaikkal szemben..


2. Barnának klubtársa és edzőpartnere, az olimpiai- és világbajnok Kovács Antal (balról) adott bemelegítőpartnert, aki a küzdelmeket is végigszurkolta.
A Paksi Atomerőmű újdonsült junior Európabajnokát az utóbbi veszély nem fenyegette, hiszen az Ő súlycsoportjában (+100kg) nem sokan fogyasztanak.. Inkább lehetett a folyamatos hajtás fárasztó és idegfeszítő, ami a junior EB óta tartott. Barna remek formában versenyzett, mint mondja, nagy erőt adott neki a hazai közönség. Viszont a túlságos győzni akarás, az elhúzódó ünnepélyes megnyitó (amelyen a zászlót kellett tartsa) és a tudat, hogy ugyanazzal a grúz versenyzővel kell döntőzzön, akit a szeptemberi EB-n legyőzött az aranyért folyó küzdelemben, már egy kicsit sok volt neki a második napi hajrában.
Mindent összevetve azonban, az „Óriáscsecsemőnk” remekül küzdött, szépen teljesített és ezüstérmes lett.


3. Barna küzdelem közben.
Szép volt Barna! Gratulálunk!
Rajcsányi Gergő (Paksi Atomerőmű SE, 90kg) sérülés miatt nem tudott indulni.
Szakosztályunk eddigi érmes helyezettjei junior világbajnokságokon:
1992 Buenos Aires - Kovács Antal (Paksi Atomerőmű SE) II.
1996 Porto - Till Barbara (Paksi Atomerőmű SE, 52kg) III.
2004 Budapest - Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE, +100kg) II.


4. fotó: Kovács Antal 5. fotó: Till Barbara 6. fotó: Bor Barna
További magyar eredmények az idei junior VB-n :
Mészáros Anett junior-világbajnok
Burján László II.
Csernoviczki Éva, Tóth Lilla, Gubek Zsófia VII.
Gratulálunk Nekik is!
További fényképek a versenyről:


7. Szőnyegre lép.. Bor Barna. Az edzői széken: Hangyási László


8. A küzdelem első mozzanatai. Bor (HUN) vs Bonvoisin (FRA).


9. Fogás-keresés közben. Bor(HUN) vs Bonvoisin(FRA).



10. Bor(HUN) vs Bonvoisin(FRA).


11. Laci-bá és Barna két küzdelem között egyeztetnek.


12. A másik ágon a későbbi győztes, a grúz Gujejiani az orosz Volkovval csatázott.


13. Gujejiani (GEO) vs Volkov (RUS).

A Nemzeti Sport Online oldalán olvashatnak még a Paksi Atomerőmű SE judosairól és a junior VB többi magyar résztvevőjéről:
Junior-világbajnokság Budapesten. Három újdonsült Európa-bajnokunk is harcba száll az érmekért.
Dzsúdóünnep az Arénában
NS, 2004-10-13 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
Kovács Antal lesz Bor Barna bemelegítőpartnere
NS, 2004-10-14 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
Junior-világbajnokság, Papp László Sportaréna. A selejtezők során eldőlt: négy magyar dzsúdós is éremért küzdhet szombaton
Kóstoló a Bor-barátoknak
NS, 2004-10-15 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
Mészáros Anett és Burján László egyaránt bejutott a vasárnapi elődöntőbe
Íme, a dzsúdó szépségei!
NS, 2004-10-16 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
A grúz Rasa Gujedzsani visszavágott az Európa-bajnoki döntőben elszenvedett vereségért
Bor Barna ezüstérmet szerzett
NS, 2004-10-17 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
Burján Lászlónak öt másodperc hiányzott az első helyhez
Mészáros Anett aranyérmes!
NS, 2004-10-18 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
Magyarország az éremtáblázat harmadik helyén végzett
Érik a pekingi generáció
NS, 2004-10-19 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
A pekingi olimpiáig be akar törni a felnőttélmezőnybe is
Tappancs dzsúdózik, a fiúk megnyugodtak
NS, 2004-10-20 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább
Egyikük nem így akart érmet szerezni, a másik viszont élt az utolsó lehetőséggel
Bor és Burján, a két ezüstfiú
NS, 2004-10-21 - Nemzeti Sport Online oldalán ...... Tovább

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%