Bor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól

2008.11.28, 00:00 Judo
Bor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól 2008.11.28.Bor Barna háromszoros európa-bajnokként int búcsút az utánpótlás korosztálynak. Egyedülálló, amit a paksi cselgáncsozó véghez vitt. Sorozatban háromszor lett a kontinens legjobbja a +100 kg-sok versenyében. A 2006-os EB-n Moszkvában, az akkor 19 éves dzsúdós mindenkit legyőzött csakúgy, mint egy évvel később Salzburgban és az idén Zágrábban. Az idei év csúcspontja a pekingi ötkarikás játékok voltak. Decemberben még csak a 22. életévét betöltő Barna, nem értékeli kudarcnak a hetedik helyet, hiszen az olimpiai minden sportoló álma. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_1_Barna_olimpiarol{/mp3}Beszélgetésünk alkalmával elmondta a "Dino" becenévre hallgató ifjú, örül, hogy ott lehetett Kínában és bár maradt benne némi hiányérzet, néha már gondol Londonra. Felnőtt Európa-bajnokságon volt már ötödik, az akkor még junior korú versenyző, Horvátországban a múlt hétvégén mind az öt ellenfelén iponnal túllépő klasszis elmondta érzett egy kis stresszt a horvát viadal előtt. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_2_Barna_eb{/mp3}Felkészültnek érzi magát a továbblépésre, és szeretne Világ- és Euróba-bajnok lenni az idősebbek között is, sőt a négyévente rendezett világesemény első helyét sem tartja álomszerűnek, de egyenlőre a párizsi Open világbajnokságra fókuszál. December huszadikán a francia főváros ad otthont az eseménynek, szóval nincs megállás. Barna ezt nem bánja, hiszen, mint mondta a dzsudónak él. Az olimpiai után sem ért rá pihenni. Felnőtt magyar- és román csapatbajnok lett. Bor Barna olimpikon cselgáncsozó{mp3}81127_3_Barna_parizs{/mp3}A versenyek mellett a Pécsi Egyetemen is helyt kell állnia a Bajnoknak, hiszen a felkészüléssel párhuzamosan diplomamunkáján is dolgozik. Pakson nagyon jól érzi magát, jó közegbe került. Örül, hogy olyan egyéniségekkel edzhet együtt, mint Kovács Antal vagy Braun Ákos, akik sok mindenben segítenek neki. Véleménye szerint szükség van példaképekre, ha így folytatja tovább ő is azzá válhat, vagy a feltételes mód használata már nem is szükséges....?  Forrás: Fortuna Rádió 

Bor Barna búcsúzik az utánpótlás korosztálytól
2008.11.28.

Bor Barna háromszoros európa-bajnokként int búcsút az utánpótlás korosztálynak. Egyedülálló, amit a paksi cselgáncsozó véghez vitt. Sorozatban háromszor lett a kontinens legjobbja a +100 kg-sok versenyében. A 2006-os EB-n Moszkvában, az akkor 19 éves dzsúdós mindenkit legyőzött csakúgy, mint egy évvel később Salzburgban és az idén Zágrábban.

Az idei év csúcspontja a pekingi ötkarikás játékok voltak. Decemberben még csak a 22. életévét betöltő Barna, nem értékeli kudarcnak a hetedik helyet, hiszen az olimpiai minden sportoló álma.

Bor Barna olimpikon cselgáncsozó
{mp3}81127_1_Barna_olimpiarol{/mp3}

Beszélgetésünk alkalmával elmondta a "Dino" becenévre hallgató ifjú, örül, hogy ott lehetett Kínában és bár maradt benne némi hiányérzet, néha már gondol Londonra. Felnőtt Európa-bajnokságon volt már ötödik, az akkor még junior korú versenyző, Horvátországban a múlt hétvégén mind az öt ellenfelén iponnal túllépő klasszis elmondta érzett egy kis stresszt a horvát viadal előtt.

Bor Barna olimpikon cselgáncsozó
{mp3}81127_2_Barna_eb{/mp3}

Felkészültnek érzi magát a továbblépésre, és szeretne Világ- és Euróba-bajnok lenni az idősebbek között is, sőt a négyévente rendezett világesemény első helyét sem tartja álomszerűnek, de egyenlőre a párizsi Open világbajnokságra fókuszál. December huszadikán a francia főváros ad otthont az eseménynek, szóval nincs megállás. Barna ezt nem bánja, hiszen, mint mondta a dzsudónak él. Az olimpiai után sem ért rá pihenni. Felnőtt magyar- és román csapatbajnok lett.

 Bor Barna olimpikon cselgáncsozó
{mp3}81127_3_Barna_parizs{/mp3}

A versenyek mellett a Pécsi Egyetemen is helyt kell állnia a Bajnoknak, hiszen a felkészüléssel párhuzamosan diplomamunkáján is dolgozik. Pakson nagyon jól érzi magát, jó közegbe került. Örül, hogy olyan egyéniségekkel edzhet együtt, mint Kovács Antal vagy Braun Ákos, akik sok mindenben segítenek neki. Véleménye szerint szükség van példaképekre, ha így folytatja tovább ő is azzá válhat, vagy a feltételes mód használata már nem is szükséges....? 

Forrás: Fortuna Rádió

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%