Átmozgató edzés

2005.08.04, 00:00 Judo
Közeleg a felnőtt világbajnokság!A felkészülési program következő állomása Braunschweig, Németország2005-08-04Szeptember elején Egyiptomban kerül megrendezésre az idei év legnagyobb megmozdulása a judos életben – a felnőtt VB. A Paksi Atomerőmű SE judosai közül a fiúknál Braun Ákos 73 kg-ban, Rajcsányi Gergő 90 kg-ban és Bor Barna +100 kg-ban, míg a lányoknál Mészáros Anett a 70 kg-os mezőnyben lehet ott Kairóban a legjobbak tornáján, ha minden a terveink szerint alakul.Braun Ákos, Bor Barna, Rajcsányi Gergő és Kiszli András a bemelegítés alatt.Kis csapatunk lelkesen készül a kisebb-nagyobb nehézségek dacára is. Kisebb sérülések, betegség hátráltatják esetenként a felkészülési programot, melynek következő állomása Braun, Bor és Mészáros számára egy németországi, braunschweigi „kiruccanás”, amit Hangyási László írányításával ma vettek célba. Ez egy felkészítő jellegű verseny lesz, melyet egy hét edzőtábor követ. A versenyen csak Ákos vesz részt, a többiek az edzőtáborba kapcsolódnak majd be. Anett kisebb höröghurut gyulladással bajlódik még, de a tábori munkából már kiveszi a részét.Ákos és Gergő technikázás közben.Rajcsányi Gergő még egy korábbi sérülését piheni, állapota javul, ez idő alatt itthon folytatja az elkezdett felkészülési programját.Mivel a 100 kg-ban idén az Atomerőmű SE olimpiai- és világbajnoka, Kovács Anti és a BHSE judosa, Hadfi Dani az eredményeik alapján fej-fej mellett álltak, egy korábbi megegyezés alapján Anti indult az EB-n és Dani indul a VB-n, így Anti most itthon segíti többek közt Rajcsányi munkáját.Hangyási Laci bácsi felügyeli a munkát.Az elutazás előtt még sor került ma reggel egy átmozgató jellegű technikai edzésre, erről láthattok fotókat.A mai technikai edzés jobbára az egyéni technikák gyakorlásából, pontosításából állt, sok befordulással és ledobással. Egy ilyen átmozgató jellegű edzés - mintahogy arról a neve is árulkodik – kevésbé megeröltető ugyan, mégis nagy odafigyelést és összpontosítást igényel a munka minőségének megtartása és a sérülések elkerülése érdekében. Jobb oldalon elől: Braun Ákos és Rajcsányi Gergő.Bor Barna és Kiszli András a ledobások során. Azt hiszem mindenki el tudja képzelni, milyen érzés lenne beesni a 120 kg-os „Óriáscsecsemőnk” alá, ha nem figyelne oda ránk kellőképpen.. Barna és Andris                               Ákos és GergőAz edzéseknek fontos eleme az edzés utáni levezető mozgás és a lazítás.Persze előtte még ki kell fújjuk magunkat..

Közeleg a felnőtt világbajnokság!
A felkészülési program következő állomása Braunschweig, Németország
2005-08-04

Szeptember elején Egyiptomban kerül megrendezésre az idei év legnagyobb megmozdulása a judos életben – a felnőtt VB. A Paksi Atomerőmű SE judosai közül a fiúknál Braun Ákos 73 kg-ban, Rajcsányi Gergő 90 kg-ban és Bor Barna +100 kg-ban, míg a lányoknál Mészáros Anett a 70 kg-os mezőnyben lehet ott Kairóban a legjobbak tornáján, ha minden a terveink szerint alakul.


Braun Ákos, Bor Barna, Rajcsányi Gergő és Kiszli András a bemelegítés alatt.
Kis csapatunk lelkesen készül a kisebb-nagyobb nehézségek dacára is. Kisebb sérülések, betegség hátráltatják esetenként a felkészülési programot, melynek következő állomása Braun, Bor és Mészáros számára egy németországi, braunschweigi „kiruccanás”, amit Hangyási László írányításával ma vettek célba. Ez egy felkészítő jellegű verseny lesz, melyet egy hét edzőtábor követ. A versenyen csak Ákos vesz részt, a többiek az edzőtáborba kapcsolódnak majd be. Anett kisebb höröghurut gyulladással bajlódik még, de a tábori munkából már kiveszi a részét.


Ákos és Gergő technikázás közben.
Rajcsányi Gergő még egy korábbi sérülését piheni, állapota javul, ez idő alatt itthon folytatja az elkezdett felkészülési programját.
Mivel a 100 kg-ban idén az Atomerőmű SE olimpiai- és világbajnoka, Kovács Anti és a BHSE judosa, Hadfi Dani az eredményeik alapján fej-fej mellett álltak, egy korábbi megegyezés alapján Anti indult az EB-n és Dani indul a VB-n, így Anti most itthon segíti többek közt Rajcsányi munkáját.


Hangyási Laci bácsi felügyeli a munkát.
Az elutazás előtt még sor került ma reggel egy átmozgató jellegű technikai edzésre, erről láthattok fotókat.


A mai technikai edzés jobbára az egyéni technikák gyakorlásából, pontosításából állt, sok befordulással és ledobással.

Egy ilyen átmozgató jellegű edzés - mintahogy arról a neve is árulkodik – kevésbé megeröltető ugyan, mégis nagy odafigyelést és összpontosítást igényel a munka minőségének megtartása és a sérülések elkerülése érdekében. Jobb oldalon elől: Braun Ákos és Rajcsányi Gergő.


Bor Barna és Kiszli András a ledobások során. Azt hiszem mindenki el tudja képzelni, milyen érzés lenne beesni a 120 kg-os „Óriáscsecsemőnk” alá, ha nem figyelne oda ránk kellőképpen..


Barna és Andris                               Ákos és Gergő


Az edzéseknek fontos eleme az edzés utáni levezető mozgás és a lazítás.


Persze előtte még ki kell fújjuk magunkat..

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%